|
Ama bizonyos 1969. június 27-ei sorsdöntő éjszaka előtt a rendőrök is túlságosan gyakran "látogatták meg" a bárt, de aligha ismerkedés céljából. Csak úgy, igazoltatták a betérőket, a kiszolgáló személyzetet olykor tiltott kábítószer-terjesztéséért, máskor zugalkohol-árusításért vonták felelősségre, akit pedig nem a saját nemének megfelelő öltözékben találtak, vagy nem tudta - netán nem akarta - magát igazolni, egyszerűen bevitték a rendőrségre, ahogyan ez máshol is szokás volt akkoriban. A meleg közösség képviselői hiába fordultak a hivatalosságokhoz az egyre rendszeresebbé váló rendőri zaklatások ellen, erőfeszítéseik eredménytelennek bizonyultak. A nevezetes estén, 1969. június 27-éről 28-ára virradó hajnali fél kettőkor 8 erkölcsrendészeti tiszt lépett a Christopher Street-en álló melegkocsmába azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a bár alkalmazottait tiltott szeszesital árusítása miatt letartóztatja. A szokásos igazoltatás hatására azonban a vendégek ezúttal nem somfordáltak haza, hanem az utcán kezdtek gyülekezni. A forradalmi szikra kipattanásához az első zsuppkocsi megérkezése kellett, no meg egy feldúlt traveszti, aki veszekedni, illetve verekedni kezdett a rendőrökkel. A jócskán meglepődött és beijedt rendőrök erősítést kértek a felháborodott tömeg lecsillapítására, s nemsokára le is csendesedett a környék. Ám a meleg közvélemény nem: a következő napokban újabb összecsapásokra került sor a rendőrök és a vegzatúrákat megelégelt melegek között. A szokatlan összecsapásra odafigyelt a média is, s csakhamar a melegek társadalmi kitaszítottságának problémájára irányította az amerikai közvélemény figyelmét. Noha korábban is előfordult - ugyan elszigetelt jelenségként, hogy tiltakoztak a rendőri túlkapások ellen, a nemzetközi melegmozgalom megszerveződésének mégis az első, nagy nyilvánosságot kapott Stonewall-lázadás adott óriási lendületet. Szinte egymás után alakultak az egész Amerikát behálózó szervezetek, mint a Gay Liberation Front (Meleg Felszabadítási Front) és a Gay Activists Alliance (Meleg Aktivisták Szövetsége). A meleg polgárjogi mozgalom megerősödése ugyanakkor nem emelhető ki a hatvanas évek végét jellemző más amerikai polgárjogi megmozdulások - az egyetemi diáklázadások, a vietnámi beavatkozás elleni tiltakozás, a feketék polgárjogi küzdelmének - sorából.
Több mint harminc év múltán szinte alig akad olyan ország a világ felvilágosultabb részén, amelynek jelentős városában-városaiban ne rendeznék meg a nyár valamelyik napján a Gay Pride Day-t, azaz a Meleg Büszkeség Napját - hiszen egy ideje így nevezik. A kezdetek óta az emlékezésmenet parádésorozattá és ezzel egybekötött kulturális és politikai fesztivállá terebélyesedett, ahol alkalom adódik a kortárs meleg kultúrák kölcsönös bemutatkozására is: filmfesztiválok, kiállítások, s más kulturális programok is várják az odalátogatókat. Ha valaki azt venné a fejébe, hogy minden meleg büszkeség napi felvonulásra ellátogat, szinte lehetetlenségre vállalkozna, hiszen közel 100 várost kellene felkeresnie. A világ városaiban évente megtartott meleg kulturális fesztiválok, s természetesen a látványos parádéfolyamok több százezer - helyenként több millió - látogatót vonzanak. Minden évben más város ad otthont Európa legnagyobb meleg büszkeségi rendezvényének, a Europride-nak. Az idén Madridban, június 30-án prájdolhatnak az európai országokból, de a világ legkülönfélébb pontjáról érkező leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek - és természetesen szimpatizánsaik is. |
|